A Volvo CE karboncsökkentési programja

A Volvo Construction Equipment (Volvo CE) már korábban kötelezettséget vállalt környezeti hatásainak csökkentésére és a párizsi klímaegyezmény céljainak támogatására.

2021. június 30.

A Volvo nemrég tette közzé a tudományos alapú célok (Science Based Targets - SBTi) kezdeményezés keretében tett vállalásait: értéklánc tekintetében nettó zéró kibocsátást kívánnak elérni 2040-ig, és az emissziót már akár 2030-tól jelentős mértékben csökkentenék.

A tudományos alapú célok kezdeményezést a CDP (Szén-dioxid Kibocsátás Közzétételi Projekt), a WRI (Világ Erdőforrásai Intézet), a WWF (Természetvédelmi Világalap) és az ENSZ Globális Megállapodás (UNGC) indította útjára. Lényege, hogy segítségével a vállalatok tudományos alapokon nyugvó célokat határozhatnak meg az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentéséért és üzleti tevékenységeik megreformálásáért a jövő környezetbarát gazdaságához illeszkedve.

A tudományos alapú célok középpontba állításával a Volvo CE továbbra is a környezetvédelemre összpontosít, így az ágazat átalakulásának mozgatórugója maradhat a klímaváltozás elleni harcban.

Az értékláncra vonatkozó nettó zéró üvegházhatású gázkibocsátás 2040-ig történő elérése egységes vállalás a Volvo cégcsoportnál minden üzleti területen, a céldátum pedig tíz évvel megelőzi a tudományos alapú célokhoz kapcsolódó kötelezettségvállalást. Ennek oka, hogy a Volvo termékeinek átlagos élettartama a felhasználóknál tíz év, így ha 2050-re a teljes flotta tekintetében el kívánják érni a nettó zéró emissziót, a 2040 után átadott összes terméknek teljesítenie kell e követelményt.

Emellett a Volvo CE saját hatáskörében fontos közbülső célokat is felállított, melyeket 2030-ig terveznek teljesíteni – ide tartozik saját működésük, létesítményeik és gyártási folyamataik kibocsátásának felére csökkentése, illetve a termékeik használatával járó emisszió 30 százalékos mérséklése. Utóbbi már csak azért is lényeges, mert a termékekhez kötődő közvetett emisszió teszi ki a vállalat karbonkibocsátásának legnagyobb hányadát. Az építőgép-ágazatban a kibocsátás oroszlánrésze közvetett emisszió, mely alatt a gépek által a gyártást követő használat során keletkező károsanyag-kibocsátás értendő.

Volvo CE eddig is elkötelezett volt a karbonmentesítés iránt, melyet bizonyítanak az ágazatban egyedülálló technológiai fejlesztései és a klímaváltozással kapcsolatos kezdeményezésekben – például a Construction Climate Challenge (CCC) és a WWF Climate Savers programokban – való részvétele. A tudományos alapú célok újabb eszközt jelentenek, mellyel biztosítható, hogy a párizsi klímaegyezmény céljainak elérése érdekében a kibocsátás csökkentése összhangban legyen a legújabb tudományos eredményekkel.

A vállalat holisztikus szemléletmódot alkalmaz a klímaváltozás elleni küzdelem során, vagyis már jól bevált és kipróbált innovációs folyamataira hagyatkozik, és az elektromobilitás három válfajára koncentrál: az akkumulátoros-elektromos gépekre, a hidrogén üzemanyagcellás eszközökre és a fejlett belső égésű motorokra. Emellett, hogy gyorsítsák az új technológiák kidolgozását, folytatják úttörő partneri együttműködéseiket, az ügyfelekkel karöltve dolgoznak a fenntartható megoldások piaci bevezetésén, a forgalmazókkal és beszállítókkal közösen pedig új munkamódszerek lehetőségeit vizsgálják.

„A klímaváltozás olyannyira valóságos, hogy napjaink egyik legnagyobb kihívását testesíti meg. Világelső gyártóként hatalmas felelősségünk van karbonlábnyomunk csökkentésében, amihez megvannak a világos célok, az eltökéltség és a tehetségek, melyek előmozdíthatják a halasztást nem tűrő átalakulást. Ma hozott döntéseinktől függ, milyen lesz a világ a jövőben – mi pedig komoly lépésekre szántuk el magunkat” – hangsúlyozta Melker Jernberg, a Volvo CE elnöke.

Volvo Construction Equipment Europe híre alapján Maép 

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©