
Új átrakók a Develontól
2024. január 04.
A Develon november közepén mutatta be a 24 tonnás DX230WMH-7 és 25,6 tonnás DX250WMH-7 (25,6 t) anyagmozgató gépeket. A Stage V normát teljesítő új modelleket úgy tervezték, hogy megállják a helyüket például fém és más szilárd hulladék rakodása közben, bontási és újrahasznosítási feladatkörben vagy épp erdészeti területen. Ebből kifolyólag mindkét gép első-hátsó talpakkal gördül ki a gyárból, míg a gémszerkezetet kifejezetten anyagmozgatási feladatokra szabták.
Hogy a nehéz feladatokhoz meglegyen a kellő erő is, a két anyagmozgatóba a cég legújabb generációs hathengeres, vízhűtéses DL06V dízelmotorja kerül 141 kW (189 Le) csúcsteljesítménnyel, mely már 1900-as percenkénti fordulatnál rendelkezésre áll. A kipufogógázok kezeléséről SCR- és DOC-katalizátor, illetve dízel részecskeszűrő gondoskodik, így a motorból csupán minimális mennyiségű káros anyag kerül a légkörbe.
Annak érdekében, hogy a kezelő jobban ráláthasson a szerelékre és a munkaterületre, az alapfelszereltség része a hidraulikusan emelhető fülke, melyet a körkörös kilátás érdekében hátrafelé néző kamera egészít ki. A DX230WMH-7 és DX250WMH-7 irányítása ráadásul egyszerű az ergonomikus joystickek és kormánykerék segítségével, a kiegészítő hidraulikakörre kötött szerelékek kezelése pedig a karokon elhelyezett gombokkal vagy az extraként rendelhető pedállal történhet.
Szintén nagyot dob a hatékonyságon a Develon által kifejlesztett Smart Power Control (SPC) rendszer, mely a motor fordulatszámát automatikusan változtatja a terhelés és a sebesség függvényében, hogy mindig elegendő nyomaték álljon rendelkezésre, de a fogyasztás is kedvező maradjon.

Üzemmódok minden feladathoz
Természetesen az SPC használható a Develon kotróiról már ismerős négy teljesítménymód mindegyikével, melyekkel a gépek kezelője megtalálhatja az arany középutat az alacsony üzemanyag-fogyasztás és az adott feladathoz szükséges teljesítmény között. A választható négy mód a következő:
- Power+ (P+) üzemmód: a legnagyobb sebességet garantálja a gém és a szerelék kezeléséhez, így teljesíti a legnagyobb kihívást jelentő anyagmozgatási feladatok kritériumait is
- Power (P) üzemmód: kivételes teljesítmény nehezebb emelési munkákhoz, tehergépkocsik gyors megrakásához és tempós meneteléshez
- Standard (S) üzemmód: csökkenti a gép fogyasztását, de kellő erőt biztosít a rutin emelési, anyagmozgatási feladatokhoz
- Economy (E) üzemmód: segít tovább csökkenteni az üzemanyag-fogyasztást alacsony igénybevételt jelentő munkák esetén, valamint lassítja a gépet a precíz mozgásokat igénylő feladatokhoz.
Túl a fenti teljesítménymódokon, az anyagmozgató gépekben külön emelési üzemmód is kapcsolható, mely a nagyobb szivattyúnyomatékhoz alacsony motorfordulatot és rövid ideig automatikusan megemelkedő teljesítményt (power boost) párosít.
Ami a gémszerkezetet illeti, az ügyfelek egyenes és hajlított („hattyúnyak”) szárak közül választhatnak aszerint, hogy melyik illik jobban igényeikhez. Míg a valamivel kisebb DX230WMH-7 modellt általános terhelésre tervezték, a DX250WMH-7 hosszabb gémet és 1,2 tonnával nehezebb ellensúlyt kapott, hogy nagyobb terhek mozgatásakor se veszítsen stabilitásából. Azonban a széles nyomtáv és az első-hátsó talpak mindkét gép stabilitásához nagyban hozzájárulnak.

A fülkében egy könnyen leolvasható és egyszerűen használható, 20 cm képátlójú „Smart Touch” érintőképernyőn keresztül érhető el a gépek minden funkciója és beállítása. Ugyancsak ezen jelenik meg az alapáras tolatókamera és a rendelhető oldalra néző kamerák képe. Sőt, osztott képernyős mód is előhívható, ha a kezelő egyszerre szeretné látni valamelyik kamera képét és a gépre vonatkozó fontos információkat.
Extra felszereltségek
A Develon új anyagmozgatóihoz sokféle gyári extra rendelhető, köztük:
- További munkalámpák
- Leeső tárgyak elleni védelem a fülkére (FOPS)
- További védőelemek a vázra
- Szivattyú az üzemanyag átfejtéséhez
- Forgó-villogó lámpa
- Tömör abroncsok
- Légkompresszor
- „Smart key” intelligens kulcs
A DX230WMH-7 és a DX250WMH-7 a Develon Fleet Management TMS 3.0 Cellular elnevezésű rendszer legújabb változatával érkeznek, mely a gépek különféle érzékelőiből gyűjtött adatokkal támogatja a flottakezelést. Az üzemeltetési adatok mellett a telemetria a munkagépek földrajzi helyzetéről is tájékoztatja az üzemeltetőket, a forgalmazókat és a gyártót.
Forrás és fotók: Develon
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
