
Új minikotrók a Develontól
2024. február 08.
A két kotróban szolgáló Kubota D902 dízelmotor 20 százalékkal erősebb, mint elődje, ami egész pontosan 12,1 kW (16,2 Le) maximális teljesítményt takar 2400-as percenkénti fordulaton. Emellett a negyedével megnövelt hengerűrtartalmú motor csúcsnyomatéka is 54,6 Nm-re nőtt, ami csaknem 30 százalékos emelkedésnek felel meg. Hatékonysága mellett a Kubota D902 tartósságával és könnyű karbantarthatóságával is kitűnik.
A Develon új generációs minikotróinak közös stílusjegyeit viseli a DX17Z-7 és DX19-7 modellek felsőváza, melyet a korábbiaknál tartósabbra és masszívabbra tervezett a gyártó. Ezzel együtt a kompakt méretek ideálissá teszik a két új gépet szűk helyeken végzett munkákhoz – legyen szó építőipari, tereprendezési vagy közműves projektekről. Alapkiépítésben mindkét most bemutatott kotrót 1,75 méteres gémmel és 1,03 méteres kanálszárral kínálja a Develon, de igény szerint hosszított, 1,23 méteres kanálszár is rendelhető hozzájuk. A DX17Z-7 alapáron 180 kg tömegű ellensúlyához a hosszabb kanálszár megvásárlásakor hozzájön még 85 kg. E minikotró fordulósugarát az elődmodellhez képest 6,5 százalékkal, 645 mm-re csökkentették, ám a 85 kg-os plusz ellensúly használatával ez 720 mm-re növekszik. Ezzel szemben a DX19-7 a beépített 65 kg-os ellensúllyal dolgozik attól függetlenül, hogy melyik kanálszár-változat van felszerelve.

DX17Z-7
Közös jellemzője a két modellnek, hogy a gémszerkezet munkahengereit védőelemek óvják az ütődésektől, sérülésektől, míg a hidraulikatömlőket hasonló megfontolásból a gém vázán belül vezették el. Így csökken a tömlők sérülésének és tönkremenetelének kockázata, a ritkább javítás pedig végső soron kevesebb állásidőben és nagyobb hatékonyságban nyilvánul meg.
Rugalmas hidraulikarendszer
Alapáras az egy- és kétutas rendszer, a vezérlőszelep pedig könnyen hozzáférhető, míg az átfolyási teljesítmény a kényelem és hatékonyság kedvéért a jobb oldali joystick forgókapcsolójával állítható. Mivel mindkét modell gyorscserélő-előkészítéssel érkezik, az ilyen eszközök használatához a kezelőnek egyetlen gombot kell csak megnyomnia a bal oldali konzolon – ekkor a digitális kijelzőn egy figyelmeztető jelzés is megjelenik, majd a jobb oldali joysticken elhelyezett gomb megnyomásával meg is kezdhető a gyorscserélő használata.
Mind a DX17Z-7, mind a DX19-7 kitolható járószerkezettel készül, vagyis a 230 mm széles gumihevederek közti nyomtáv 1290 mm-ről 994 mm-re csökkenthető, és mindkét gép állítható tolólappal van felszerelve. Mindez lehetővé teszi a kezelők számára, hogy egészen szűk helyeken is ellavírozzanak a kotrókkal. További előnye az állítható járószerkezetnek, hogy segítségével jól beállítható a súlyelosztás, kotrási és emelési munkákhoz viszont a lehető legnagyobbra növelhető a stabilitás. Természetesen a csökkentett szélesség szállításkor is jól jöhet.

DX19-7
Míg a DX17Z-7 kizárólag féltetővel készül, a DX19-7 rendelhető zárt fülkével, viszont a joystickek és a kezelőszervek kiosztása megegyezik:
Bal oldali konzol
- Bal oldali joystick forgatáshoz és a gém kezeléséhez
- Gyorscserélő kapcsoló
- Motor fordulatszám vezérlés
- Munkalámpa kapcsolója
Jobb oldali konzol
- Jobb oldali joystick a kürt gombjával, a hidraulika forgókapcsolójával és a gyorscserélő gombjával
- Tolólap kezelőszerve
- Járószerkezet kitolás/behúzás kapcsoló
- Menetelés hangjelzés kapcsolója
- Villogó kapcsolója
- 12 voltos aljzat
A menetsebesség-választó a gázkarra került, visszajelzője pedig a 13 cm képátlójú digitális kijelzőn kapott helyet, így az ülésben helyet foglaló mindig tisztában lesz a kapcsoló állásával. Nagy újdonság, hogy az említett digitális kijelző váltotta le a korábbi modellek régivágású műszerfalát, ebből kifolyólag mindig a legfontosabb információk jeleníthetők meg. Ide tartoznak a biztonsági funkciók is, például a géppel kapcsolatos figyelmeztető jelzések, melyek megjelenésekor hangjelzés is felhívja a kezelő figyelmét. Ezen felül a kijelzőn követhetők nyomon a karbantartási periódusok is, ami elősegíti a beavatkozások ütemezését, ezzel az állásidő minimalizálását és a javításokkal összefüggő költségek leszorítását.
A mindkét modellen széria mechanikus felfüggesztésű ülés tág határok közt állítható, hogy a testalkattól és magasságtól függetlenül mindenki megtalálhassa a számára legkényelmesebb üléspozíciót.
Legfontosabb adatok – DEVELON DX17Z-7 minikotró
• Kanál kapacitása: 0,04 m3
• Üzemkész tömeg: 1850 kg
• Kotrási mélység: 2240 mm
• Vízszintes kinyúlás: 3910 mm
• Maximális kanálfog-magasság: 3730 mm
• Ásóerő - kanál (ISO): 14,1 kN
• Ásóerő - kanálszár (ISO): 8,8 kN
• Gémfordítás (bal/jobb): 55°/59°
• Fordulósugár: 645 mm
• Gumiheveder szélessége: 230 mm
• Menetsebesség: alacsony tartomány – 2,21 km/h
magas tartomány – 4,09 km/h
• Hidraulikus teljesítmény: 34,6 l/perc
• Motor: Kubota D902 Stage V
• Motorteljesítmény: 12,1 kW 2400-as percenkénti fordulaton
Legfontosabb adatok – Develon DX19-7 minikotró (fülkés változat)
• Kanál kapacitása: 0,04 m3
• Üzemkész tömeg: 2020 kg
• Kotrási mélység: 2540 mm
• Vízszintes kinyúlás: 4130 mm
• Maximális kanálfog-magasság: 3585 mm
• Ásóerő - kanál (ISO): 14,1 kN
• Ásóerő - kanálszár (ISO): 8,8 kN
• Gémfordítás (bal/jobb): 55°/59°
• Fordulósugár: 1760 mm
• Gumiheveder szélessége: 230 mm
• Menetsebesség: alacsony tartomány – 2,06 km/h
magas tartomány – 3,73 km/h
• Hidraulikus teljesítmény: 34,6 l/perc
• Motor: Kubota D902 Stage V
• Motorteljesítmény: 12,1 kW 2400-as percenkénti fordulaton
Forrás: Develon. A gyártó a leíráshoz két képet mellékelt.
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
