
A közönség nem marad otthon
2020. március 05.
A március 10-i megnyitóig csupán néhány nap van hátra, miközben az előregisztrációk száma bőven meghaladja a 2017-es rendezvény előtti számokat, melynek alapján a szervezők úgy kalkulálnak, hogy több mint 130.000 érdeklődő találkozhat a mintegy 2500 kiállítóval.
„A regisztrációk alapján jó úton járunk afelé, hogy az idei CONEXPO-CON/AGG & IFPE legyen az egyik legnagyobb a rendezvény történetében. Megértjük a COVID-19 vírust övező aggodalmakat, épp ezért a lehető legátláthatóbb módon kívánunk eljárni, és teljes tájékoztatást nyújtunk az elővigyázatossági intézkedésekről.” – nyilatkozta Dana Wuesthoff, a CONEXPO-CON/AGG igazgatója.
Tekintettel a globális egészségügyi veszélyekről szóló hírekre, CONEXPO-CON/AGG & IFPE vezetősége minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy elsőbbséget élvezzen a látogatók és kiállítók egészsége, biztonsága. Ennek keretében a kiállítási területen és a tárgyalókban számos ponton helyeznek ki kézfertőtlenítőt, emellett pedig gyakrabban takarítják majd a közönség számára nyitott területeket. További tájékoztatás a https://www.conexpoconagg.com/visit/covid-19-update/ honlapon érhető el.
Emellett a show vezetősége „No handshake” kitűzők és matricák terjesztéséről is gondoskodott a helyszínen. A rendezvényközpontban mindenhonnan jól látható, nagyméretű táblákat, posztereket is kihelyeznek, hogy emlékeztessék a kilátogatókat az Amerikai Járványügyi Központ (CDC) által javasolt higiéniai szabályok és óvintézkedések betartására. „Tisztában vagyunk vele, mennyire nagy jelentősége lehet egy határozott kézfogásnak a kölcsönös bizalom jeleként két ember között, különösen mikor nagy horderejű üzleti döntésekről van szó. De az egészségünk megőrzése érdekében szeretnénk mindenkiben tudatosítani, hogy ez a szokás helyettesíthető olyan egyszerű gesztusokkal, mint például egy feltartott hüvelykujj, egy intés, vagy egyszerűen a telefonszámunk megadása” – magyarázta Dana Wuesthoff.
A CONEXPO-CON/AGG & IFPE szervezői igen komolyan veszik a COVID-19 jelentette fenyegetést, és mindent megtesznek a show sikeres lebonyolítása érdekében. Az érdeklődőket egyúttal arra kérik, döntsenek felelősséggel, és ha betegség jeleit tapasztalják magukon, inkább ne látogassanak ki a rendezvényre.
Conexpo Sajtóközlemény
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
