
A Mol megvásárolja a Polsolar Kft.-t
2025. december 05.
A Mol szerződést kötött a Polsolar Kft. megvásárlására, amely 5 teljesen működőképes naperőművet birtokol Mezőcsát közelében, Kelet-Magyarországon; a naperőművek együttes kapacitása 304 megawatt peak (MWp), amellyel a társaság megnégyszerezi napenergia portfólióját - közölte a Mol Nyrt. december 4-én a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Az ügyletben meghatározott cégérték körülbelül 118 milliárd forint. A nettó adósság és egyéb kiigazítások után 64 milliárd forint készpénzes kifizetés történik az eladónak (a Polsolar Kft. részvényeiért és tagi kölcsönéért együtt), év végi zárással számolva. A Mol az akvizíció belső megtérülési rátáját (IRR) körülbelül 10 százalékra becsüli - írták a közleményben.
Az ügylet várhatóan 2026 első negyedévében zárul, a hatósági jóváhagyások függvényében. A közlemény szerint az öt naperőmű együttesen mintegy 170 ezer magyar háztartás ellátásához elegendő villamos energiát termel. A projekt már bizonyította, hogy évente körülbelül 38 millió dollár EBITDA-t képes termelni.
A közlemény idézte Bacsa Györgyöt, a Mol Csoportszintű stratégiai ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: a mezőcsáti naperőmű park megvásárlása csaknem négyszeresére növeli a csoport napenergia kapacitását, így fontos mérföldkő azon törekvésükben, hogy növeljék a megújuló energiaforrásokban való jelenlétüket. Mindez összhangban van a Mol stratégiájával, az alacsony szén-dioxid-kibocsátási terveivel, és már az első naptól kezdve értéket teremt részvényeseik számára.
A Mol a BÉT prémium kategóriás kibocsátója. Részvényei csütörtökön 1,44 százalékos emelkedéssel, 2960 forinton zártak, árfolyamuk az utóbbi egy évben 2604 és 3168 forint között mozgott.
Forrás: MTI
Fotó: MTI/Vajda János
A borótóképen a Polsolar Kft. mezőcsáti napelemparkja.
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
