Energiatárolót telepített az E.ON Soroksáron

Közel 785 millió forintos beruházással folyadékhűtéses technológiával a kétszeresére növelte tározói kapacitását soroksári telephelyén az E.On Hungária.

2025. szeptember 01.

A 784,52 millió forintos beruházás a „Hálózati energiatárolók telepítése energiapiaci szereplőknél” című (RRF-6.5.1-23) felhívás keretében részben az Európai Unió finanszírozásával a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) vissza nem térítendő támogatásával, részben az E.ON saját beruházási keretéből valósul meg - tudusított a cég augusztus 28-án.

Az energiahálózat feszültségingadozásoktól mentes, stabil működését és új napelemek csatlakoztatását egyaránt hatékonyan szolgálja az E.ON új soroksári energiatárolója, mely 350 háztartási napelemes rendszer napi termelésének megfelelő energia tárolására képes. Egy elektromos autó ennyi energiával akár 43 ezer kilométert is képes megtenni, azaz megkerülhetné az Egyenlítő mentén a Földet. Az új soroksári energiatároló egyetlen kisütéssel képes lenne feltölteni Pécs, Győr és Székesfehérvár lakosainak – nagyjából 370 ezer darab - mobiltelefonját.

Az új tároló támogatást nyújt a villamos energia-rendszert irányító MAVIR számára a hálózati egyensúly fenntartásában, kiegyenlítve a termelés és a felhasználás közötti időbeli eltéréseket. Ha a rendszerben többletteljesítmény mutatkozik, akkor betárol és tölti az akkumulátorokat, teljesítményhiány esetén pedig kisüti azokat. A beruházás révén nő a hálózat stabilitása, kevesebb lesz a feszültségingadozásból eredő esetleges üzemszünet, emellett pedig közvetett módon új napelemek csatlakoztatására is lehetőség nyílik. A fejlesztés összhangban van a Nemzeti Energia- és Klímatervében foglalt célokkal, növeli a gazdaság versenyképességét és a klímaváltozással szembeni ellenállóképességét.

 Az ELMŰ soroksári alállomása, ahol átadták az E.On Hungária Zrt. új energiatárolóit 2025. augusztus 28-án.

Az energiatároló 16 kültéri akkumulátor-szekrényben tárol energiát, szekrényenként 344 kWh, összesen 5,5 MWh kapacitással, 2,5 MW teljesítménnyel. A tárolóhoz kapcsolóberendezések, két, egyenként 1,25 MW teljesítményű konverter is tartozik – ezek végzik az átalakítást az egyenáramú akkumulátorok és a váltakozó áramú hálózat között –, valamint része egy 3150 kVA teljesítményű betonházas transzformátor is. A 16 tárolószekrény egyenként 3,6 tonna tömegű és hosszú életciklusú, korszerű folyadékhűtéses lítium-vasfoszfátos (LFP) akkumulátort tartalmaz. A tárolók a fejlett okoshálózat részeként távolról vezéreltek, nincs szükség személyes helyszíni felügyeletükre.

A Hálózati Energiatárolók Telepítése az E.ON Energia Infrastruktúra Szolgáltatások Kft. számára (HETES projekt) elnevezésű, RRF-6.5.1-23-2024-00005 azonosító számú beruházás teljes költsége 784,52 millió forint, mely részben a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) pénzügyi forrásainak felhasználásával, 337,50 milliós, vissza nem térítendő Európai Uniós forrásból, részben pedig az E.ON saját finanszírozásából valósul meg. 

Az E.ON Hungária Csoport részeként működő ELMŰ Hálózati Kft. 2018-ban szintén Soroksáron telepítette az ország első nagy (10 MW) teljesítményű, 6 MWh kapacitású akkumulátoros energiatárolóját. Az E.ON soroksári alállomásán lévő tárolók együttes ereje immár 12,5 MW teljesítménnyel és 11,5 MWh kapacitással áll az ügyfelek rendelkezésére, biztosítva a stabil hálózati működés és a napenergia-termelés műszaki hátterét. 

Forrás: E.ON

Fotók: E.ON, MTI/Koszticsák Szilárd

Borítókép: Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért felelős államtitkára (k), Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Zrt. vezérigazgató-helyettese (j) és Bese Ferenc, Soroksár polgármestere (b) átvágja a nemzeti színű szalagot az E.On Hungária Zrt. új energiatárolóinak átadásán a főváros XXIII. kerületében 2025. augusztus 28-án.

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©