
Új kerékpáros útvonal a Dunántúlon
2025. szeptember 16.
Átadták a Horizont kerékpáros útvonal második, Bakonybél és Keszthely közötti, 170 kilométeres szakaszát. A teljes útszakasz mintegy 1500 kilométeren Tokajt és Szentgotthárdot köti majd össze a jövő esztendő végére.
A szeptember 15-ei, Badacsonyban tartott útátadón Petényi Mirkó, az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ ügyvezetője azt mondta, a hazai kerékpárosok régi vágya volt a Kéktúrához hasonló kerékpárút megvalósítása. Eddig két ütemben egy 628 kilométeres szakaszt építettek meg Nagyoroszi és Keszthely között, ebből a hétfőn átadott, Keszthely és Bakonybél közötti útszakasz hossza 172 kilométer.
A beruházás a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség közreműködésével, az Aktív Magyarország Program támogatásával valósul meg, összesen mintegy 80 millió forintból - tette hozzá. Közölte: a Kéktúrát ötszáz és ezer közötti résztvevő teljesíti évente, ezt a számot a Horizont útvonalán is el szeretnék érni néhány éven belül.

Kerékpárosok a Horizont kerékpárosút második, Bakonybél és Keszthely közötti 172 kilométeres szakaszán Badacsonytomajban az átadás napján, 2025. szeptember 15-én.
Az ügyvezető kiemelte, hogy a kerékpározható útszakasz révén felkerül Magyarország a kerékpárosok térképére a határon túl is. Hozzátette, lehetővé válik, hogy olyan helyeken is működhessen a turizmus, ahol korábban nem, ezáltal néhány családnak munkát biztosít, a kerékpárosoknak pedig élményt nyújt.
Tájékoztatása szerint az útszakaszhoz kifejlesztett applikációban már több mint 1500-an gyűjtik a pecséteket. A helyszínen kiadott sajtóanyagban azt írták, hogy az újonnan átadott útszakaszon 19 pecsételőhelyet alakítottak ki.
Április óta már több mint 7600-an csatlakoztak a Horizont applikációhoz, összesen több mint 168 ezer kilométert tekertek végig, miközben közel 15 ezer pecsétet gyűjtöttek - ismertették.
Forrás: MTI
Fotó. Horizontbike.hu, MTI/Katona Tibor
Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.
