építőipar
Harmadával bővült márciusban a hazai építőipar
Az elemzők szerint a növekedéshez a magán és az állami szektor kiegyenlítetten járul hozzá. Közben igazolták a várakozásokat a lakásépítések is. »
2017. május 11.
Csúcson az építőipari várakozások
Tizenkilenc éves csúcspontján a GKI építőipari konjunktúraindexe »
2017. március 28.
A visszaesés ellenére pozitívak a várakozások a hazai építőiparral kapcsolatban
Majdnem húsz százalékkal csökkent 2016-ben a hazai építőipar teljesítménye a 2015-öshöz képest. Az elemzők szerint azonban van ok a bizakodásra a jövőben. »
2017. február 16.
Még várni kell a lakáspiac élénkülésére a szakértők szerint
A lakáspiacot élénkítő kormányzati intézkedések hatása legkorábban a jövő év második felében jelenhet meg a szakértők véleménye szerint. »
2015. december 20.
Hiány van szakképzett munkaerőből
Az építési piac elmúlt két évi bővülése felszínre hozta a szektorban tapasztalható szakmunkáshiányt - derült ki egy nemrég publikált felmérésből. »
2015. november 08.
Majdnem két és félezer forint a minimális építőipari rezsióradíj
Kihirdették 2015-ös minimális építőipari rezsióradíjat, amely 2490 forint. Szeptember 19-étől kell alkalmazni a jövő évi minimális rezsióradíj kihirdetéséig. »
2015. szeptember 15.
Tudja hozni a tavalyi szintet az építőipar
Szakértők szerint tudja hozni a 2014-es teljesítményét a hazai építőipar, de a megrendelés-állomány csökkenése hosszú távon gondot okozhat. »
2015. augusztus 16.
Az építőipari cégek az elsők közt vannak a számlafizetéssel legtöbbet késők közt
Az ingatlanügyletekkel és az építőiparral foglalkozó cégek késnek a legtöbbet a számlafizetéssel - derül ki a Bisnode cégminősítő legfrissebb adataiból. »
2015. július 19.
Biztató jelek a lakásépítések terén
Biztatóak a lakásépítésekről megjelent statisztikák a szakértők szerint. Összeszedtük a legfontosabb véleményeket. »
2015. május 08.
Nem tartották be Nepálban az építkezési előírásokat
A nepáli földrengés pusztításának erejét az építkezési előírások betartatlansága is fokozta. Összefoglaltuk a katasztrófa építőipari vonatkozásait. »
2015. május 10.
Mi várható idén az építőiparban?
A Buildecon szakértőjét kérdeztük a hazai építőipar idei kilátásairól. A szakember szerint több szektor is optimizmusra adhat okon az idei évben. »
2015. április 14.
Nőtt a brit építőipar
Majdnem öt százalékos növekedést produkált tavaly az utolsó egyedévben a brit építőipar. Utánanéztünk a kedvező szigetországi adatoknak. »
2015. február 18.
Szárnyal az olasz építőgéppiac
Kétszámjegyű, 11 százalékos növekedést produkált 2014-ben az olasz építőgéppiac. Megnéztük, mi van a pozitív talján adatok mögött. »
2015. február 09.
Elrendelték az Arcadom felszámolását
A Fővárosi Bíróság január 16-án elrendelte az Arcadom Zrt. építőipari vállalat felszámolását. Összefoglaltuk a döntés okait. »
2015. január 21.
Felpörgetnék a bérlakásépítést
A szakmai szervezetek szerint évi 5 ezer bérlakás építése már kedvezően hatna a hazai építőiparra. Év eleji bérlakásépítési körkép. »
2015. január 05.
Kezd magára találni a spanyol építőipar
Az állami beruházások mellett a lakásépítések száma is nőtt, és kezdenek visszatérni a befektetők is. Évvégi spanyol építőipari körkép. »
2014. december 29.
Szolid növekedés az EU-ban
Alig észrevehető, 0,4 százalékkal nőtt az építőipari termelés az unióban. Mi viszont elég jók vagyunk. Mutatjuk a legfontosabb számokat. »
2014. december 22.
Svédország a legkockázatmentesebb
A svédorszégi építkezéseknél a legkisebb a valószínűsége, hogy bedőlnek egy londoni elemzőintézet szerint. Mutatjuk a jelentés legfontosabb megállapításait. »
2014. december 11.
Új befektető a spanyol FCC-nél
Úgy tűnik, a mexikói milliárdos, Carlos Slim befektetése menti meg a gyengélkedő spanyol építőipari óriást, az FCC-t. Mutatjuk a részleteket. »
2014. december 05.
Óvatos optimizmus az Euroconstruct elemzésében
Publikálta legfrissebb európai építőipari előrejelzését a 19 uniós országot tömörítő Euroconstruct. Összefoglaltuk a lényeget. »
2014. december 02.Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.


