eu
Felújítják a debreceni Nagyerdei parkerdőt
Nemcsak stadion épül Debrecenben a Nagyerdőn, teljesen megújul a terület parkerdei része is. »
2013. szeptember 20.
Fejlesztik a balatoni közösségi közlekedést
Közel hétszázmilliós uniós és állami támogatású több várost érintő közlekedési fejlesztés kezdődött. Tavaszra mindenhol kész lesznek. »
2013. szeptember 18.
Környezetvédelmi beruházás Gárdonynál
519,5 millió forint értékű fejlesztés eredményeként többek közt békaalagutak épültek a Dinnyési-fertőt kettészelő 7-es főút mellett Gádonynál. »
2013. augusztus 29.
Új gázvezeték Románia és Moldova között
Románia az uniós előírásoknak eleget téve exportál a hazai termelésű földgázából. Ebből jut majd nekünk is. »
2013. augusztus 28.
Folytatódnak a belvárosi felújítások
Újabb beruházásokat kezd meg az V. kerületi önkormányzat ősszel csaknem 4 milliárd forint értékben, a munkálatok várhatóan 2014 márciusának végére befejeződnek. »
2013. augusztus 14.
Ősszel kezdődik a kecskeméti északi elkerülő út építése
2015 nyarára már használhatják a közlekedők a Kecskemétet északról elkerülő több mint 10 kilométeres elkerülő utat. »
2013. augusztus 01.
Ősszel kezdik a szegedi lézerközpont építését
Az új központ a több mint 24 ezer négyzetméter alapterületű lesz, és a a tervek szerint 2016-tól indulahatnak a kutatások. »
2013. július 09.
Átadták az új főteret Orosházán
747 millió forint uniós támogatással újult meg a dél-alföldi város főtere. A geometrikus formákon volt a hangsúly. »
2013. június 28.
Új híd Bulgária és Románia közt
275 millió euróból épült fel Románia és Bulgária közt az új Vidin-Calafat híd, mely több órát spórol meg az utazóknak és a fuvarozóknak. »
2013. június 28.
2015-ig nem várható gyorsulás az európai építési piacon
Az Euroconstract konferencia résztvevői Koppenhágában elemezték a kilátásokat. »
2013. június 25.
Zajlik az esztergomi vasútvonal felújítása
Az árvízi kényszerpihenő után folytatódik a Budapest-Esztergom vasútvonal középső, Pilisvörösvár és Piliscsaba közötti szakaszának felújítása. »
2013. június 17.
Utcafelújítással végzett a Colas Pesten
A Fővám tér közeli kis utcák újultak meg a Colas-Déli-Belváros Konzorcium munkái nyomán a Belvárosban. »
2013. június 14.
Megújul a Gomba a Móricz Zsigmond körtéren
Várhatóan nyár végére, ősz elejére újul meg a Móricz Zsigmond körtéren található Gomba. A 400 millió forintos beruházás felét az EU állja. »
2013. június 07.
Majdnem egymilliárd forintból újult meg a Debreceni Nagytemplom
Hálaadó istentisztelettel adták át a megújult Debreceni Nagytemplomot, melyet kívűl belül felújítottak. Mutatjuk videón, milyen lett. »
2014. szeptember 09.
Átadták a felújított diósgyőri várat
2,7 milliárd forintból nemcsak megújult, de újjá is épült a diósgyőri vár, melyet múlt hétvégén adták át ünnepélyesen. Mutatjuk videón is. »
2014. szeptember 05.Új nátriumionos energiatárolót mutatott be a CATL
A TENER Sodium a lítium alapú megoldások alternatívájaként kínálhat biztonságosabb, költséghatékonyabb és szélesebb körben elérhető energiatárolási lehetőséget.
Szemerey Samu lett az országos főépítész
Vitézy Dávid miniszter Szemerey Samut bízta meg az országos főépítészi teendők ellátásával, a döntés szombattól hatályos.
ÉVOSZ: fókuszban az azbesztmentesítés
Az ÉVOSZ szerint az azbesztmentesítés az egyik legsürgetőbb feladat a hazai építőiparban, mivel a szakszerűtlen bontás és hulladékkezelés súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokat jelenthet.

