A Palfinger féléves jelentése

Az első félévben a Palfingernél is a Covid-19 vitt mindent.  A cég ennek ellenére nyereséges maradt.

2020. augusztus 11.

A Covid -19 járvány és a globális recesszió közvetlen hatást gyakorolt a Palfinger AG bevételére. Áprilisban és különösen májusban jellemző volt termelési láncok megszakadása,  nemzeti korlátozó intézkedések bevezetése és gyártóüzemek bezárása. Júniustól megkezdődött a kilábalás a rossz helyzetből.

A Palfinger gyorsan és hatásosan vezetett be intézkedéseket annak érdekében, hogy optimalizálja a likviditást, fenntartsa a termelési láncokat, és biztosítsa munkavállalói egészségének megőrzését – nyilatkozta Andreas Klauser, a Palfinger vezérigazgatója. A Covid-19 Munkacsoportot 2020 februárjában állították fel, ami összesen 220 megelőző jellegű intézkedést hozott, három területen: egészségmegőrzés és biztonság, termelés és munkaszervezés, a fizetőképesség megőrzése. Összefoglalva, „sikeresen kezeltük a válságnak ezt a szakaszát, így erős lábakon állva lépünk a második félévbe” – jelentette ki a vezérigazgató.

És most lássuk a számokat. Az első félévben a Palfinger árbevétele 729.8 millió Euró volt, szemben a tavalyi év ugyanebben az időszakában realizált 893.4 millió Euróval. Ez a 163.6 milliós árbevétel csökkenés 18,3%-os esést jelent. Az üzemi eredmény a tavalyi 84,8 millió után idén 38,7 millióra Euró-ra zuhant. Jórészt az osztalék kifizetések elhalasztása következtében a saját tőke 622,9 millió Euróra emelkedett a tavalyi 589,6 millióról.

A likviditás optimalizálása érdekében a rövid lejáratú kötelezettségeket hosszú lejáratúvá alakították, és további hitelkereteket is sikerült megnyitni. A hosszú lejáratú kötelezettségek így a tavalyi első félévvel összehasonlítva 574,6 millióról 612,5 millióra nőttek, a rövid lejáratúak 481,9 millióról 368,6 millióra csökkentek.

A konszolidált eredmény 15,1 millió Euró volt, szemben a tavalyi év első félévében elért 43,6 millió Euróval.

Ami a jövőt illeti, Klauser optimista: „A piacok stabilizálódnak. Az európai gazdaság talpra állása növeli a keresletet. A Palfinger megrendelés állománya nagyobb, mint ami 2019 végén volt. Feltéve, hogy nem lesz több külső sokkhatás, a cég menedzsmentje 1,5 milliárd Euró bevételt célzott meg az év egészére vonatkozóan”.

Palfinger AG.

 

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Az ÉBSZ elemzése bemutatja a hazai építőgéppiac aktuális irányait: mely gépkategóriák iránt élénkebb a kereslet, hogyan alakul az új és használt gépek szerepe, és milyen szempontok határozzák meg a beruházási döntéseket. A piaci kép alapján a rugalmasság, a kihasználtság és a finanszírozhatóság váltak kulcstényezővé.

A SaMoTer 2026 tanulsága szerint az építőgépek fejlődése új szakaszba lépett: a hangsúly a puszta teljesítmény helyett egyre inkább a digitalizáción, a biztonságon és a hatékony üzemeltetésen van. Az iparági trendeket az elektrifikáció, az AI-alapú rendszerek és az emberközpontú géptervezés határozzák meg.

A Develon Demo Days 2026 bemutatta, hogyan alakul át az építőgépek világa: az intelligens vezérlés, az autonóm rendszerek és az elektromos hajtások egyre közelebb kerülnek a mindennapi használathoz. A rendezvény középpontjában a biztonság, a hatékonyság és a jövő munkagépeinek technológiái álltak.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Hozzászólási szabályzat Süti beállítások

Brand Content Kft. 2026 ©